XVI. Parlagfű kupa Mosdóson

Tudvalevő, hogy országosan is Somogy megye parlagfűvel a legjobban fertőzött megyék egyike. Ennek a megelőzésére van immár hosszú évek óta különféle rendezvény Mosdóson. Az idén is remek csapatok részvételével rendezte a Steiner Rezső Olimpiai Baráti Kör a XVI. Parlagfű Kupa kispályás labdarúgó tornát.

 

Ezúttal is megjelentek a szokásos csapatok Somogyból, Tolnából, Baranyából, köztük a korábbi győztesek. A torna érdekessége, hogy az országosan egyedülálló módon, a nevezési díj csapattagonként egy-egy zsák gyökeres parlagfű szedése és leadása volt. Sorra indultak a csapatok a búzatáblák szélébe, vagy a főútvonal mellé, hogy teljesítsék a nevezés kitételét. A legügyesebb csapat az idén a Kaposkeresztúr gárdája volt. Végül a rendezvényen több mázsa gyökeres parlagfű esett áldozatul, és találó volt az ajándék póló feliratai is, amely egy felhívást fogalmazott meg. Boldogan virított minden résztvevőn az „Írtsd a parlagfüvet!” feliratú póló. A pályán a tavalyi győztesnek a címvédés nem sikerült, mivel a Kaposvári M-Car Autókereskedés kimagaslott a mezőnyből. A Kaposkeresztúr fiatal csapata ezúttal a döntőig jutott. A bronzmérkőzést nagy csatában nyerte Mosdósi 7-es Presszó a Kaposhomok ellen.

 

Végeredmény:

 

1. M-Car Autókereskedés Kaposvár (döntőben 6-2)

2. Kaposkeresztúri Detox

3. 7-es Presszó Mosdós (kisdöntőben 3-1)

4. Kaposhomok

 

A XVi. Parlagfű Kupa kispályás labdarúgó torna legjobb kapusa Schaul Imre (7-es Presszó Mosdós), legtechnikásabb játékosa Pápai Tamás (M-Car Autókereskedés Kaposvár), míg a gólkirály 5 góllal Czekes Lóránd (7-es Presszó Mosdós) lett.

 

kép 5659.jpgkép 5660.jpgkép 5667.jpgkép 5673.jpgkép 5678.jpgkép 5684.jpgkép 5686.jpgkép 5690.jpgkép 5691.jpgkép 5692.jpgkép 5694.jpgkép 5697.jpgkép 5699.jpgkép 5705.jpg