XV. Olimpiai Napok Mosdóson

XV. Olimpiai Napok Mosdóson

Szép jubileumhoz érkezett a Mosdósi Steiner Rezső Olimpiai Baráti Kör. A 2000-ben alakult egyesület 10 éves fennállását ünnepelte a hétvégén és már a 15.alkalommal rendezte meg az Olimpiai Napokat Nagyberkiben és Mosdóson. Az Olimpiai Napok egyben a község szülöttének, Steiner Rezső olimpikon birkózó emlékversenye is, aki az 1912-es stockholmi olimpián indúlt. Az egyesület elsősorban somogyi olimpikonok életével foglalkozik, rajtuk keresztül állít példaképeket a jövő nemzedékeinek is. Az első napon nagyberkiben Pintér György világbajnoki ezüstérmes volt az egyesület vendége az amatőr tekeversenyen, melyen Oláh Sándor Nagyberki és Farkas Lászlóné Mosdósi versenyző győzött. Másnap Mosdóson folytatódtak az Olimpiai Napok, immár szabadban és közel 40 fokban. Az olimpiai himnusz elhangzása után Bóna Károly a Baráti Kör elnökének a köszöntője után Dr.Karvaly Ildikó alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt. A szabadidősport versenyszámokból álló sportnapon Balajcza Tibor gyalogló olimpikon, a Somogy megyei Csököly község szülötte, az 1960-as római olimpia résztvevője volt a díszvendég, aki gazdag élménybeszámolót tartott. A résztvevők között örömmel fedeztük fel a környék országos bajnoki címmel rendelkező úszóit, cselgáncsozóit vagy épp ökölvívóit. Hendlei Roland válogatott kosárlabdázó tartott bemutatót a kosárlabda szépségeiből. A rendezvény már hagyományosan az egészséges életmód jegyében zajlott, mivel az ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézet munkatársai ingyenes egészségügyi méréseket is végeztek. Olimpiai totó is színesítette a rendezvényt, a legjobban Nagy Attila szentlőrinci lakos töltötte ki a szelvényt. A kispályás labdarúgásban két Tolna megyei csapat is dobogóra állhatott, a végén Lápafő csapata örülhetett. A strandröplabdában a tavalyi ezüstérmeseket ezúttal nem tudták megszorítani, a döntőben biztosan győztek dombóvári ellenfelükkel szemben. A kosárra dobásban hazai győzelmek születtek, illetve a leányoknál nagyberki versenyző állhatott a dobogó tetejére. A győzteseknek Balajcza Tibor olimpikon adta át a kupákat, érmeket.

Eredmények:

Kispályás labdarúgás: 1.Lápafő, 2. Kaposhomok, 3. Nak, 4.Kaposkeresztúr.

A torna legjobb kapusa: Lakatos Tamás (Nak), legtechnikásabb játékosa Bellai László (Kaposhomok), míg a gólkirálya Rácz Gergely (Lápafő) lett.

Teke:

Férfiak: 1. Oláh Sándor (Nagyberki), 2. Péterfai István (Nagyberki), 3. Stágl József (Nagyberki).

Nők: 1.Farkas Lászlóné (Mosdós), 2. Kéri Edit (Kaposvár), 3. Tóth Júlia (Dombóvár)

Strandröplabda: 1. Farkas Péter - Papp Dávid (Mosdós-Nagyberki), 2. Keppel Attila - Schuller Dávid (Dombóvár), 3. Juhász Ádám - Horváth Ádám (Mosdós).

Kosárra dobás (férfi): 1. Juhász Ádám (Mosdós), 2.Horváth Ádám (Mosdós), 3. Dancs Dániel (Kaposvár)

Kosárra dobás (női): 1.Bartalos Krisztina (Mosdós), 2. Varga Csilla (Mosdós), 3. Schneider Szabina (Mosdós).

Kosárra dobás (fiú): 1.Deák Norbert (Mosdós), 2. Deák Roland (Mosdós), 3. Gál Róbert (Mosdós)

Kosárra dobás (leány): 1. Varga Edina (Nagyberki), 2. Pápai Anikó (Mosdós), 3. Károlyi Vanessza (Mosdós).

 

kép 4200.jpgkép 4201.jpgkép 4202.jpgkép 4204.jpgkép 4209.jpgkép 4213.jpgkép 4222.jpgkép 4223.jpgkép 4224.jpgkép 4226.jpgkép 4228.jpgkép 4230.jpgkép 4236.jpgkép 4237.jpgkép 4239.jpgkép 4240.jpgkép 4241.jpg